Dübörög az átvilágító üzlet Újbudán


Az átvilágítás, szerződések ellenőrzése tekintetében már 2019 novemberében megvolt az első megbízás. Azt az átláthatóság és transzparencia jegyében dr. Czeglédy ügyvédi iroda kapta. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy akkor is nagy visszhangot kapott a szerződés megkötése. Még a koalíciós partnerek is tiltakoztak egy kicsit. Majd amikor meghosszabbították a Czeglédy szerződését, akkor már a Momentum erős embere, Orosz Anna is csöndben maradt. Igen, van az a pénz, van az a hatalom amiért még Ő is képes kompromittálni magát.

A második lépcső az átláthatóság jegyében már a Momentumhoz köthető. A szintén sajtóban megjelent, érdekes körülmények között megbízott átláthatósági megbízott esete. Itt ugye a Transparency magyar elnöke kapott egy 11 milliós megbízást, hogy most már aztán legyen átlátható minden. 

De valami, vagy valaki még mindig kimaradt a nagy átvilágítási üzletből. Így aztán a Stark Capital Zrt is kapott egy 10 milliós megbízást átvilágításra. Ennek a cégnek a vezetője Bató Csaba, aki volt MFB vezér helyettes, a Déli Áramlat igazgatója, és mostanában a Gellért hegyi sikló körül fordult elő a neve. A Zrt egyébként egy 25 éves fiatalemberé, aki nem mellesleg Erős János fia, aki többek között az MFB vezére volt 2002 és 2010 között, és kinevezésekor Medgyessy Péter jó barátjaként mutatott be, de számos érdekesség található róla az interneten.

Bízok benne, hogy a Jobbik és az LMP már nem akar átvilágítani, mert már így is 30 millió körüli a számla, amit az újbudaiak fizetnek. Reméljük átlátható lesz végre minden:-)

https://tisztaujbuda.blogstar.hu/./pages/tisztaujbuda/contents/blog/98619/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?